Hernádbűd a megye északkeleti területén a Hernád-völgy középső részén elhelyezkedő község. A hozzá legközelebb fekvő város Encs. Vasútállomása nincs.
A falu első írásos említése egy 1246-ban íródott, többször átirt oklevélben található: Bywd-Byud alakban - ezt az évet tartjuk községünk "születésnapjának" -; de a határában lévő neolit. kori földvár bizonyítja, hogy itt már az őskorban is megtelepedett az ember.
A Gata nevű völgy feletti fennsíkon még ma is tisztán kivehetők az e korból származó ősi védelmi maradványok, melyet ina is Pogányvárnak nevez a nép.
Azt a tényt, hogy emberi kéz alkotta, bizonyítja az, hogy a vár oldala meredek, teraszokból van kiképezve.

A földvár fennsíkjából kő- és csonteszközök, bronz- és vaskardok kerültek napfényre. A Hernád partján pedig számos bronzkori tűzhely maradványaira bukkantak, mellettük több bronz tárggyal. Krisztus előtt a 1V. században egy gall-törzs, a bányaműveléssel és vastermeléssel foglalkozó gotinok laktak e területen.

E korból származik a Hernádbűd és Gibárt határában talált nagy cserépedénybe helyezett vaskard, mellette vaskés, kardok és lándzsa.
A hagyomány szerint a bűdi pogányvár helyén állott később a fejedelemgyilkos Kátai Mihály kastélya is.Az Árpád korban Bűd az Aba-nemzetség birtokában volt. E korban (a XIII. században) épült román stílusban a ina is fennálló református templom. Kapuja gótikus, famennyezete és belső berendezése XVIII. századi.
A X században a falu a Bűdy családé, amely a településről vette fel a nevét. I. Lajos király 1348- ban érdemtelenség címén elvette tőlük birtokaikat. Később sikerült visszavásárolniuk. Zsigmond király 1388-ban a Putnoky családnak adományozta. 1427-ben 13 jobbágyportája volt, a falu gazdái pedig a Perényiek voltak. A mohácsi vész (1526) utáni történetéről igen kevés följegyzés van. 1565- ben mér malommal rendelkezett, a török támadások miatt lakossága erősen lecsökkent. 1622-ben Gábriel Mátyásnak - aki kassai t volt - van birtokrésze Bűdön.
Valószínűleg az egész Abaújt gyakran háborgató török hadak és felkelők Bűdöt sem kímélték. 1696- ban 16 jobbágycsalád lakta. A Rákóczi-szabadságharc után a lakosság egy része ismét elmenekült; az 1711-es pestisjárvány is sok áldozatot követelt. 1715-ben hat magyar zsellércsalád lakja, akik 73,5 kőből szántól műveltek.

A XVIII. században csaknem lakatlan volt. A XVIII. században és még a XIX. század elején földesura részben a Gábriel család földesura 1750 körül Zemplénből telepített ide református magyar jobbágyokat. 1822-ben, mint magyar falu szerepelt református templommal, 56 házzal, 448 lakossal és jó borterméssel 1851-ben 421, 1869-ben 396 volt a lakosságszám. A Hernád áradásai miatt a mezőgazdasági tevékenység már ekkor bizonytalan volt földjein.

A lakosságszám a kővetkező száz évben nem változott számottevően, és a falu fejlődése is hosszú időre megrekedt a XIX. század végének szintjén. Bár 1920-ban már elektromos vezeték keresztezte a községet, a villany bevezetésére mégis 1956-ig kellett várni. 1885-ben három tanítója volt a falunak. A népi színjátszás hagyományai sokáig élők maradtak. 1945-ben a földosztást követően hamarosan megalakult a tsz. amely az 1960-as években a korábbinál eredményesebben gazdálkodott, ám a további fejlődés zálogát a szomszédos falvak tsz-eivel való egyesülésben találta meg. A fiatalabb korosztályból egyre többen kerestek munkát Miskolc iparában, és a megye bányászatában az 1960-as évek végétől. Sokan végleg elköltöztek a községből.